In memoriam: Pista batyam

Alig egy hete, meghalt a nagybatyam. Tulajdonkeppen, ugy kellene irnom, hogy ‘egy’ (vagy egyik) nagybatyam, merthogy volt is, meg maradt is tobb, de ez valahogy tul szemelytelennek tunt.

Temetesere elmenni nem tudtam, bar nemreg jartam arrafele, es latszolag konnyelmuen ide-oda ugrandozom a vilagban, most nem volt hozza ido, penz, energia. Leginkabb az utobbi hianyaban szenvedek, bar az elozok sem arasztanak el boseggel, mostanaban.

El kell hinni, a szandek  amivel nekiultem ime iromany osszehozasahoz nem a sajat kis nyomorhelyzetem ujra-ecsetelese volt, Pista batyam lanyainak meg felesegenek, Margit nagynenemnek szeretnek egy par sort irni, az edesapjukrol, ferjerol, meg ahogy en emlekszem ra.

Uj Zelandon talalkoztam eloszor ezzel a szokassal, a tavozo ember eletet unnepelni, nem csak a gyaszt viselni – igaz, amikor kozelebbi rokonaimat (vagy nagyon fiatalon elhunytakat) bucsuztattunk, a hozzaallast nem mindig volt konnyu elfogadni.

Utolag, volt hogy evekkel kesobb viszont jo volt visszagondolni arra, hogy nem csak a tulelok szomoru gyaszat hozta vissza az emlek, hanem masokkal megosztott regmult tortenetek, szines kis kepeket egy draga ember eletebol.

Szoval, ne vessetek meg, draga rokonok, amikor ime levelem olvassatok, elsodlegesen Emesenek, Bettinek, Boginak meg Margitnak szantam, meg a ket pici unokanak, akik sajnos valoszinuleg mar majd csak keprol emlekeznek a nagyapara.

Gondolok ratok, szomoru vagyok veletek – kozben emlekezem…

Szuleitek eskuvojen reszt vettem mind vendeg, de arrol nem tudok irni, tul fiatal voltam.

Viszont apukatokat kis gyerekkent surun lattam, Horgosra rendszeresen utaztunk, a hat Blazsanik lanybol sokszor majd mind ott volt hetvegeken, (kiveve Anit, a horgosi-londonit) csaladostol, estenkent dultak a nagy kartyapartik, az 5 sogor, abbol negy (az apamon kivul) egyedi, kulonos es szamomra rettenetesen erdekes egymast heccelte hosszan az ejszakaba.

(persze az en apam is erdekes volt, csak nekem kevesbe, akkor);

Orvoskent Pista batyam tobbszor kezelhetet, ket alkalomra emlekszem tisztan.

Evekig jartam Nagytataval Kastel Kambelovacra nyaralni a horgosi folderitokkel (az unokatesok kozul Attila volt meg a legkitartobb ebbol a szempontbol) – egyik szezonban Pista batya volt a tabor orvosa.

Valami csoport jatekot jatszhattunk, nem voltam egy sportos tipus, kicsi a folsos diakokhoz kepest  meg ugyetlen is – elvagodtam, mindket terdem verzett, valami lila/sarga akarmivel gyogyitotta.

Kesobb, mar tinikent, Zentan, Laci batyam biztatasara megnyergeltem akkori kismotorjat es anelkul, hogy tudtam volna, hogy is kellene megallitani – vegig robogtam a salakos utcajukon.

Kenyszer-landolassal vegzodott a dinamikus kiserlet.

Autoval vittek anyuek Horgosra, oda jott be apukatok az ugyeltre rendbe tenni, mindket terdem es konyokom emleket orzi ennek a kis incidensnek.

A ket esett kozott, egy hosszabb ideig, nalunk is lakott Pista batya, orvosi tanulmanyait folytatta Ujvideken, kozben szabadidejeben velunk szorakozott. Andi annak idelyen tanult olvasni, vele gyakorolta a betuket, korcsolyazni is elkisert bennunket a kis Dunara, fekete – nem-cool cipojevel sokat hecceltuk, nem banta.

Meg draga Erika baratnom is emlekszik, hogy egy erdekes figura volt, mindenkibe belekotott (gyerekekbe) mikozben vidaman futyoreszte a ‘Hejj torreadort’.

Idokozben megszulettetek ti is, mar ritkabban jott ossze a csalad, miutan a Nagytata meghalt, valahogy kialudt valami a regi szikrabol a horgosi hazban.

Ahogy nottetek azert talalkozgattunk, emlekszem a ‘Pista batya – nevrol ismert siska style’ (itt haj vagasra gondolok) mai napig megmaradt a csaladi folklorban, az en lanyaim is idonkent azzal jartak hetekig, evekkel kesobb ha egy kicsit megcsuszott az ollo az egyik szulo kezeben.

1995-ben vittem el a ferjem eloszor megismerni a csaladot, Ani/Antiek gyumolcsosenel volt a csaladi buli, a trabiba preselten jottetek csaladostul, oten, Bogi nalad angol szotar volt, emlekszem, majdnem mindenki kivette reszet az ebed utani focimeccsen.

A sogorok korulvettek utana a mit-sem-sejto naiv ferjem, Graham szerint Pista volt az angol tolmacs, vicceket meseltek neki meg kartyaztattak, azzal a ‘szandekkal’, hogy elnyerjek az ossz penzet.

Persze duma volt az egesz, de jo duma, maig is emlekszik arra a napra, meg ha utana rosszul is lett a rengeteg kajatol meg hazilag fozott palinkatol (a nem hozzaszokott angol/skot szervezete);

Azota, azt hiszem mar csak egyszer talalkoztunk, Pista batyam meg en, iden ev elejen, amikor a Dedi halt meg es ha rovid idore is, ismet osszejott a ‘nagy-csalad’.

Amig mi a temetoben voltunk, Pista volt a baby-sitter, 3 dedunokara vigyazott, nem panaszkodott, pedig eleven volt mind a harom!

Tudtam, hogy beteg, de nem, hogy ennyire, par hete meg megtettem parszor az utat az ujvideki rontgen osztalyig, a leleteit vartuk, valamilyen magneses – szurestol.

Masodszor Anival mentunk, utkozben telefonon tarsalogtak (Pista meg az Ani) – ugy vettem ki, jo hangulatban volt (a korulmenyekhez kepest);

Ahogy vegigolvasom ime sorokat, be kell latnom, nem sokat tudok nektek nyujtani mint vigaszt, kedves lanyok Emese, Betti, Bogi meg draga nagynenim, Margit, gondolok ratok.